Paulik Antal
parlamenti szlovák nemzetiségi szószóló

Jegyzetek a szerbiai szlovákoknál tett látogatásról

2021.09.06.

Jegyzetek a szerbiai szlovákoknál tett látogatásról

Paulik Antal: - Mint minden évben, az utolsó nyári hónap végére most is felgyűltek a szlovák eseményeink. Annak ellenére, hogy augusztus utolsó két hetére szabadságot terveztem, néhány meghívást így sem tudtam lemondani. Tehát részt vettem Tótkomlóson, a Város napjain, valamint a szlovák önkormányzatok által fenntartott iskolák ünnepélyes tanévnyitóján Mátraszentimrén. Mindkét program magas színvonalon került megrendezésre, és mindkét helyen kiváló fellépőket láthattunk.

Időközben a barátaimmal meglátogattam Szerbiában élő szlovák testvéreinket, a „szlovák kultúra déli határán”, vagyis Ópazova környékén. Valójában ez a két évvel ezelőtti Vajdaságban tett látogatás második része volt. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy hogy vannak a modernizáció második hullámában, mennyire tudják megőrizni hagyományaikat, nyelvüket és kultúrájukat azokban az időkben, amikor a szlovák fiatalok munka reményében tömegesen távoznak Szlovákiába. Hogyan érzik magukat, hogy látják a jövőjüket. Mint megállapítottam, a szerb főváros közelségének számos előnye van, főként a foglalkoztatottság vonatkozásában. Az Ópazovából Belgrád felé vezető úton megannyi új gyárat láttunk, vagyis munkalehetőséget, és lényegében az ottani szlovákokkal folytatott beszélgetésekből is az derült ki, hogy ebben a térségben munkát találni nem akkora kihívás, mint a Vajdaságban. Eközben az egykori szlovák városok és falvak a lakosság belső és a legutóbbi háború utáni vándorlása következtében fokozatosan veszítik el túlnyomóan szlovák jellegüket, egyre kevesebb az aktív szlovák, akik tevékenyen segítenék megőrizni és fejleszteni a szlovák kultúrát.

Mint láttuk, a Szerémségen belül vannak különbségek a települések között, amelyekre elsősorban a Belgrádtól való távolság, a közösség hagyományos jellege és a városban vagy a faluban újonnan letelepedők száma fejti ki hatását. A városi hagyományokkal rendelkező településen, Ópazován láthattuk, hogy a szlovák középiskola nem működik, de az általános iskola erős hatást fejt ki a szlovákság megőrzésére. Itt az utcán is találkoztunk szlovákokkal, akik nem féltek megszólítani minket és megkérdezni, hogy honnan jövünk. Ráadásul Fuhl Imre véletlenül találkozott egy újságíró-kolleganőjével, akit egy szlovákiai képzésről ismert. De szinte mindenhol jelen voltak szlovák honfitársaink, és velük együtt a szlovák nyelv is, ami nagyon pozitív élményt jelentett számunkra.

Amit legutóbbi vajdasági látogatásom során nem tudatosítottam, hogy minden szlovák községben van szlovák ház, amely a közösség, vagy szlovák társadalmi szervezet tulajdonában áll. Ezek a szlovák kultúra központjai, amelyek képesek lefedni a szlovák közösség szervezeteinek tevékenységét, a kulturális rendezvényeket, vagy általában a szlovák közösség tagjainak találkozóit. Ez valami hasonló, mint a mi közösségi tereink, amelyeket a szlovák önkormányzatok alakítanak ki, azzal a különbséggel, hogy míg nálunk minimális támogatás mégiscsak jut ezekre a házakra a költségvetésből, addig ők a saját bevételeikre vannak utalva. Bár projekt-támogatásokat kapnak Szlovákiától, ahogy a Szerbiában működő nagyobb területi egységektől (járások) is, de nem garantáltan, ezért gyakran vannak ezeknek a házaknak nehézségeik a rezsikiadások kifizetésével is.

Minden nehézség ellenére azonban a Szerémségben büszke, öntudatos szlovákokat ismerhettünk meg, akik jelenükre és jövőjükre egyaránt optimizmussal tekintenek, aktívak és szívesen beszélgetnek az újkori idegenből érkező látogatókkal, vagyis az olyan területről érkezőkkel, akikkel valaha közös államalakzatban éltek. Kívánom nekik, boldoguljanak ilyen jól a jövőben is. És végezetül ezúton is szeretném megköszönni azoknak, akik megszervezték nekünk ezeket a programokat, találkozókat, köztük elsősorban barátunknak, az ópazovai iskola történész-professzorának, Jaroslav Miklovic-nak. Köszönjük, Jaro, jól éreztük magunkat köztetek!

Anton Paulik

Vissza