44/2019

 Mivel az elmúlt hónapokban jegyzeteimben többször is írtam a nemzetiségi választásokról, most, mikor már túl vagyunk rajtuk, szeretném ezt a témát azzal zárni, hogy gratulálok a helyi és a megyei választott képviselőknek, ahogy az Országos Szlovák Önkormányzat közgyűlése újonnan megválasztott tagjainak is. Megállapíthatjuk, hogy a jelölő szervezetek közti, választások előtt kötött megegyezés működött, a választások problémamentesen zajlottak le. Természetesen a szavazás menetét és tapasztalatait a nemzetiségi bizottság valamelyik következő ülésén értékelni fogjuk, amelyre a Nemzeti Választási Iroda képviselőit is tervezzük meghívni.
A plenáris ülés száznapos, látszólagos alvó állapota után, hétfőn megnyitottuk az idei őszi ülésszakot. Az elkövetkező napok programjában - a nemzetiségi szempontból kevésbé releváns javaslatok mellett - többek között meghallgatjuk a pénzügyminiszter jelentését a múlt évi költségvetés teljesítéséről. Ahogyan arra olvasóim is bizonyára emlékeznek, a tavalyi költségvetésben szerepelt először a nemzetiségi pedagógiai karok hallgatói, a leendő nemzetiségi óvodapedagógusok ösztöndíjára fordítandó összeg. Kíváncsi vagyok, hogy ez a pénz milyen mértékben került felhasználásra, és hogy volt-e akkora érdeklődés eziránt a lehetőség iránt, mint amekkorára számítottunk. Amennyiben nem, mi történt a megmaradt pénzzel. Ez a pénzügyi keret idén is szerepel a költségvetésben, és nem mindegy, hogy valóban segít-e a fiatalokat a tanári pályára vonzani, eképpen megoldva az akut tanár- és tanárnőhiányt oktatási intézményeinkben, vagy sikertelen próbálkozás marad az üres tanári pozíciók betöltésére.
Az elmúlt két hétben kétszer is voltam Békéscsabán. Október 11-én, pénteken adták át az alföldi szlovákok közös pedagógiai díját, a Tessedik Sámuel-díjat. A kitüntetést Magyarországról ezúttal a budapesti szlovák iskolából Szelényi Mónika és Szarvasról Csicselyné Korbely Zsuzsanna kapta. Mivel Szelényi Mónika nem tudott jelen lenni, egyedül Csicselyné Korbely Zsuzsannának gratulálhattam. Ahogy a két tanárnő laudiációját hallgattam, azt kívántam, hogy továbbra is ilyen kiváló pedagógusaink legyenek iskoláinkban.
A másik esemény, amikor a csabaiak közt jártam, az Európai Unió Interreg programja által finanszírozott, két napos, az Alföld szlovák kultúráját bemutató program volt. A találkozón, a Békéscsaba környéki szlovák községeken kívül a romániai Nová Huta is bemutatta tradícióit. Ebben a programban a néphagyományokon túl a környékbeli szlovák nemzetiségiek kulináris gyökereivel is közelebbről megismerkedhettünk. A hagyományos szlovák ételeket a résztvevők a négy évszak szerint osztották fel. És mivel az alföldi szlovákok identitásának biztos alapjait többek között a saját családi kolbász recept adja, a rendezvény második napján kolbászverseny is volt a környékbeli falvak csapatai közt, amelybe Nová Huta és Érsekújvár csapata is becsatlakozott, valamint mi, budapesti szlovákok is készítettünk csabai kolbászt két barátommal. A versenyt szülőfalum, Kétsoprony csapata nyerte meg, de úgy gondolom, hogy ebben a hangulatban gyakorlatilag mindenki nyert. Azért a győzteseknek gratulálok. Ezzel a rendezvénnyel részemről zárom a fesztiválszezont.