18/2020

  Az utóbbi évtizedek talán legfurcsább húsvéti ünnepét tudhatjuk magunk mögött. Locsolkodás, korbácsolás nélkül, nagy családi összejövetelek nélkül. Amint legutóbb írtam, nehezen tudok szomorúbb képet elképzelni az üres templomoknál, ahol a papok a hívők nélkül celebrálnak miséket, istentiszteleteket. Pont abban az időszakban, mikor a keresztények egyik legjelentősebb ünnepüket ünnepelik. Sőt, abban az időben, amikor hívők százezreinek lenne a legnagyobb szükségük lelkészeik támogatására. Hiszen nem szabad kijárni, hiányzik a család látogatása, nem tudni a világjárvány végét, amely korlátozza a szabad mozgást, a normális életvitelt. Remélem, hogy ezeknek a hívőknek nagy része megnyugvást talált legalább a rádiós, televíziós és internetes egyházi szertartások közvetítésével.
A parlamentben folytatódnak a viták arról, hogy a kormány miként képes kezelni a jelenlegi legnagyobb kihívást, a koronaválságot. Bár a kormánypártok és az ellenzéki parlamenti frakciók képviselői az egység, illetve a szoros együttműködés szükségességét hangsúlyozzák az emberek védelmében, a hozzászólásokban nem ez tükröződik. A kormány állítja, hogy mindent megtesz a különféle kormányzati szervek hatáskörén belül, miközben az ellenzék az intézkedéseket elégtelennek ítéli. Így, a kormány és a helyi önkormányzatok, - melyek közül az elmúlt választások során sok az ellenzék ellenőrzése alá került, - egységes hozzáállásának szükséges volta ellenére, a hétköznapi halandó nem látja a világjárvány terjedésének leküzdésére irányuló lépések összehangolását.
Az elmúlt napok fontos eseménye, amely a nemzetiségeket is közvetlenül érinti, az idei érettségi vizsga időpontjának kihirdetése volt. Nehezen tudom megítélni, mennyire lesz veszélyes a vizsgákat pont akkor tartani, amikor a koronavírus várhatóan tetőzni fog, de mi, a Magyarországi Nemzetiségek Bizottságának tagjai is bekapcsolódtunk az érettségi kérdésének megvitatásába. Tőlem is kérdezték, hogyan oldjuk meg azoknak a nemzetiségi gimnáziumi hallgatóknak a jelenlétét, akiknek nem rendelkeznek állandó lakóhellyel Magyarországon, és akik most otthon, általában az adott anyaországukban készülnek. Ilyen tanuló, mint megállapítottuk, a nyolc nemzetiségi gimnáziumban összesen 84 van, köztük ketten a budapesti szlovák iskola végzősei. Bizottságunk elnöke, az általam készített anyag alapján, megkereste ebben a kérdésben az illetékes államtitkárt, aki biztosított bennünket, hogy már dolgoznak rajta és igyekeznek olyan megoldásokat találni, amelyekkel megkerülhetik a kötelező karantén-tartózkodást az érettségizők számára. Kapcsolatban vannak az érintett országok kormányaival is.
Bizottságunk ülésén áttekintettük a kulturális intézmények alkalmazottai jogviszonyának megváltoztatásáról, valamint néhány törvény módosításáról szóló törvényjavaslat hatását a kultúra területén. Mint tudjuk, ez a módosítás két szempontból is érint minket. Egyrészt vannak olyan kulturális intézményeink, amelyeket nemzetiségi önkormányzatok irányítanak és vannak munkavállalóink, akiket éppen az utolsó ciklusban a kormány nyomására, egy meglehetősen bonyolult folyamatban a közalkalmazottakra vonatkozó törvény alá kerültek, és akiket most nem könnyű visszavezetni a Munka Törvénykönyve hatálya alá. De még így is, ez az egyszerűbb terület. Kevésbé látjuk, hogy ez a folyamat hogyan fogja érinteni azokat a kulturális dolgozókat, akik alkalmazásuk kezdete óta dolgoznak közalkalmazottként az állami vagy helyi önkormányzatok által alapított intézményekben. Eddig átnéztük, mennyire biztosítják ezen intézmények folyamatainak ellenőrzését a nemzetiségi törvény ilyen létesítményekre érvényes garanciái, illetve elegendőek-e ilyen esetben is. Úgy véljük, elegendőek lesznek, csak szigorúan kell majd figyelnünk a fenntartókat, hogy az emberek, akik valóban sokat dolgoztak és dolgoznak azon, hogy szolgáltatásokat nyújtsanak számunkra a kultúra területén, ne érezzék magukat elhagyatva, hogy szükség esetén be tudjunk avatkozni jogaik védelmében.