Hírek
Jegyzetek a népszámlálásról és az elmúlt két hét programjairól
2021.09.20.

Paulik Antal: - A parlament szeptember elején még nem ülésezik, viszont az elmúlt két hétben olyan sok program halmozódott fel, hogy hosszabban nem is írnék róluk. A Ľudové noviny már részben megírta ezeket, vagy meg lettek osztva a facebookon. Még felsorolni sem könnyű, ezért itt most csak a legfontosabbakat említem meg. Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zajlott, többek között Ferenc pápa részvételével. A kongresszus keretében szlovák szentmisét is tartottak Budapest környéki katolikus hívőink részvételével. A szlovák misén kívül sokan elmentek a Kongresszus többi programjára is.
TovábbJegyzetek a szerbiai szlovákoknál tett látogatásról
2021.09.06.

Paulik Antal: - Mint minden évben, az utolsó nyári hónap végére most is felgyűltek a szlovák eseményeink. Annak ellenére, hogy augusztus utolsó két hetére szabadságot terveztem, néhány meghívást így sem tudtam lemondani. Tehát részt vettem Tótkomlóson, a Város napjain, valamint a szlovák önkormányzatok által fenntartott iskolák ünnepélyes tanévnyitóján Mátraszentimrén. Mindkét program magas színvonalon került megrendezésre, és mindkét helyen kiváló fellépőket láthattunk.
TovábbJegyzetek az elmúlt hetek rendezvényeiről
2021.08.23.

Paulik Antal: - A nyári szabadságokra való tekintettel ezúttal az elmúlt három hét történéseit kellene röviden összefoglalnom. Szerencsére a szlovák közösségek ezalatt igyekeztek behozni mindazt, ami az utóbbi hónapokban elmaradt, tehát rendezvények voltak és vannak bőven. Minden hétvégi napra 3-4 szlovák nemzetiségi esemény jut, ezért - bár nem szívesen - válogatnom kell közöttük.
TovábbA szószóló gondolatai a nemzetiségi területen elért sikerekről
2021.08.09.

Paulik Antal: - Nem könnyű az uborkaszezon közepén minden második héten valami újat, valami érdekeset írni a Ľudové noviny olvasói számára. Még nehezebb, ha még két hét sem áll rendelkezésemre, hogy néhány eseményt, rendezvényt összegyűjtsek, amelyek tágabb körben is kiérdemlik közösségünk figyelmét. Ezt idén pont most, e jegyzeteim esetében éreztem először.
Tovább